A növények és a mikroorganizmusok közötti szimbiotikus kapcsolat csak akkor jöhet létre, ha mindkét félnek szüksége van a másikra. Egy olyan környezetben, ahol feleslegben van jelen tápanyag, sem a kultúrnövények, sem a mikroorganizmusok nem érdekeltek abban, hogy egymással szövetségre lépjenek és segítsék egymás túlélését. Bár a talaj biológiai aktivitása a nagy mennyiségű szervestrágya hatására megnő, sajnos nem alakul ki a mikroorganizmusok és a növények közötti kapcsolat, így többek között a mikroorganizmusok által biztosított immunitást sem élvezhetik a növények. Az ilyen rendszer sokkal érzékenyebbé válik a kórokozók, kártevők támadásaira és az időjárás okozta szélsőséges körülményekre is.
Nem mindegy tehát, hogy a szervesanyagot milyen formában és milyen mennyiségben adagoljuk, hiszen a túlzott mennyiségű szervestágyával éppen ellenkező hatást érhetjük el, mint amit szerettünk volna. Vegyük figyelembe a talaj fizikai féleségét (homokos, agyagos) és a humusztartalmát, valamint a növény összes tápanyagigényét is. A kereskedelmi forgalomban kapható szervestrágyáknak és komposztoknak a csomagolásán százalékos formában szerepel a nitrogéntartalom, amely támpontot ad az adagoláshoz. A négyzetméterre vetített adagokat a sor- és tőtáv alapján átszámíthatjuk g/növényre, pl: paradicsom esetén 2db növény/m2-el számolhatunk, az adag felét kell tehát az ültetőgödörbe szórni. Ne juttassunk több nitrogént a talajba, mint amennyi a növények összes tápanyag-igénye. Laza homoktalajok esetében az istállótrágya (szarvasmarha-, birka- vagy ló-), baromfi-, vagy birkatrágya kiszámított adagját ne egyszerre szórjuk ki, hanem 3-4 adagra osszuk el a szezon során. A homokos talajon ugyanis gyorsabb a bomlás, és a kimosódás kockázata is nagyobb. A szervesanyagban és tápanyagban gazdag talajba összességében kevesebb tápanyagutánpótlásra van szükség, és a szervestrágyák hosszabb idő alatt fejtik ki hatásukat, így jóval ültetés előtti beforgatás is szükséges.